BÉKESI LÁSZLÓ

Mostanában magánbeszélgetésekben barátaim és ismerőseim többször teszik fel aggódva a kérdést: mi lesz itt 2018-ban és utána?!
Sajnos válaszaimban csak ismételni tudom azt, amit már sokan és sokszor elmondtunk: a Fidesz és kriptopártjai győznek, folytatódni fog az Orbán rezsim uralma Magyarországon.
Természetesen nem rendelkezem jövőbe látó képességekkel, ezért következtetéseimet majd a 2018-as események fogják igazolni, vagy cáfolni. Elemzésem a ma ismert tényekből indul ki, azokból von le következtetéseket, nem számolhat a választói érzelmekkel, szimpátiákkal és antipátiákkal, noha tudom, hogy a választásokat többnyire nem a programok versenye és racionális megfontolások döntik el.
Azzal is tisztában vagyok, hogy mások kis hazánk jelenlegi állapotát vizsgálva más következtetésekre juthatnak.
Megpróbálom röviden összegezni azokat az érveket, amelyek prognózisom alapját képezik.
Orbánék ma már rendelkeznek minden olyan hatalmi pozícióval, erőforrással és eszközzel - a pénztől kezdve a médiáig, működő infrastruktúrával és szervezetekkel - ami egy sikeres választáshoz kell. Az eljárási szabályokat érdekeiknek megfelelően alakítják. Széleskörű klientúrájuk, a rendszer működtetői és haszonélvezői - kiegészülve a kettős állampolgárok támogató szavazataival - stabil választói bázist jelentenek.

A Népszava felvétele

Ráadásul a rezsim monopolizálja és manipulálja a hazafias érzelmeket, kisajátítja azok attribútumait – a nemzeti ünnepektől kezdve, azok szimbólumain át, a hívő emberek, vagy a sportot szerető tömegek igényeinek kielégítésével és a nemzeti sérelmek hangoztatásával – uralja tömegek érzéseit.
Ha valamilyen, ma még nem ismert, váratlan esemény mégis kétségessé tenné győzelmüket, hatalmuk s így összeharácsolt vagyonuk megőrzése, elszámoltatásuk és felelősségre vonásuk megelőzése érdekében, valamilyen ürüggyel, provokációval szükségállapotot fognak kihirdetni, felfüggesztik az alapvető szabadságjogokat, elhalasztják a választást, s ha kell, az erőszaktól sem riadnak vissza.
Az ellenzéki pártok ilyen eszközökkel egyáltalán nem, vagy csak alig rendelkeznek. A versenyben így eleve óriási hátránnyal indulnak. A ma divatos harcias frazeológiával élve olyan ez, mintha a nehéz tüzérséggel és páncélos hadosztályokkal rendelkező ellenféllel szemben légpuskával kellene felvenni a harcot. Ezzel a fegyverzettel az ellenzék legfeljebb azokra a lufikra lövöldözhet, amelyeket Orbánék repítenek fel a figyelem elterelése érdekében.
Ráadásul a jelenlegi választási törvény kényszerpályára tereli az ellenzéket, hisz ha a papíron kimutatható esélyt meg akarják ragadni, az egyéni körzetekben össze kell fogniuk, és egyetlen, koordinált jelöltet kell állítaniuk Orbánék jelöltjével szemben.
Ezt a feltételt a saját érdekeiket követő, megerősödésükért, vagy életben maradásukért küzdő pártok eleve elutasítják. (Jobbik, LMP, Momentum) A többiek összefogása így kevés hisz körzetenként legalább öt jelölt között fognak megoszlani a szavazatok, ez pedig a Fidesznek kedvez. (Persze elméletileg még így sem kizárható, hogy legalább 54 egyéni körzetben lehet olyan kiváló jelöltet találni, aki legyőzi Orbánék emberét, mint mondjuk Mellár Tamás Pécsen. De hát nincs 54, pláne 104 Mellár ebben az országban.)
Ha áttekintjük az ellenzéki pártok pozícióit, vegyes képet kapunk. 
Az LMP eklektikus nézeteivel, zavaros, többnyire populista antikapitalizmusával, globalizáció ellenességével, lózungszerű zöldpártiságával és kiszámíthatatlan helyezkedésével inkább taszítja, mint vonzza a bizonytalan választókat. Nem lennék meglepve, ha a parlamentbe sem kerülne be - megérdemelnék.
A Momentum párttá alakulása előtt a legszebb reményekre jogosító friss erőként jelent meg a politikai küzdőtéren. Látványos akcióival sikert aratott, támogatókat szerzett.
Új pártként identitását már csupán az elmúlt 27 év teljes tagadásából vezeti le, szűz erőként, valódi teljesítmény és tapasztalat nélkül követel részt a hatalomból. Teljesítmény hiányát egy terjedelmes, a már ismert programokból tücsköt bogarat össze ollózó ígéret cunamival, átfogó programnak nevezett vegyes felvágottal próbálja leplezni. Mindehhez hitelesítőknek a bukott Antall kormány egykori, szakmájukhoz valóban értő, egykori MDF-es politikusokat veszi igénybe. Kapásból ellentmond saját alapállásának, a múlt teljes elutasításának. 
Be akar jutni a parlamentbe, ezért elutasít minden együttműködést más ellenzéki pártokkal.
A Momentum jelenleg egy politikai zombi, a legnagyobb csalódás.
Az MSZP saját stratégia nélkül, kiszámíthatatlan politikát művel, alkalmatlan vezetőivel hibát hibára halmoz, irreális ígéretekkel próbál híveket szerezni.
Abszolút félreérti helyzetét, túlbecsüli erejét, olyan pozíciót akar potenciális szövetségeseire kényszeríteni, amelynek semmi alapja nincs.
Fokozatosan teret veszít, bázisa az idősebb korosztályok létszámának csökkenésével objektíve szűkül, lassan marginalizálódik.
Mély társadalmi beágyazottsága miatt nem fog megszűnni, a parlamentbe is bejut, de lényegtelen ellenzéki szerepre fog kényszerülni.
A Jobbik elemzése megérne egy külön misét. Erre itt nincs módom, ezért csak a lényegre szorítkozom.
Manapság gyakran elhangzik az a közhely, hogy a szent cél, az Orbán rezsim megbuktatása érdekében a patás ördöggel is össze kell fogni.
Hát nem! Egy neofasiszta indíttatású és szellemiségű, az erőszak kultuszát hirdető, gyűlöletkeltő, EU ellenes párttal demokratikus és humanista pártok akkor sem vállalhatnak közösséget, ha pillanatnyi taktikai érdekeik netán ezt kívánnák.
Az Orbán rezsim elzavarása valóban elsőrendű prioritás, de nem bármi áron. Csak akkor lenne értelme és haszna, ha a győztes ellenzék jobb alternatívát tudna kínálni ennek a szerencsétlen országnak. A Jobbik nem jobb, rosszabb. Részvételével csöbörből vödörbe, sőt egy feneketlen kútba esnénk.
Még gondolni is rossz arra, hogy egy Jobbik dominálta koalíció hogyan kormányozná az országot. Totális zűrzavar, parttalan gyűlölködés és bosszú, akár nyílt erőszak uralná az országot.
A csalódás és elégedetlenség rövid idő múltán visszahozná a hatalomba a Fideszt, annak minden következményével együtt. (Arról a messze nem irreális forgatókönyvről nem is beszélve, hogy alkalmasint létrejönne egy Fidesz-Jobbik koalíció, amely ultranacionalizmusával szélsőséges irányba tolná a kormányt, annak minden romboló hatásával együtt.)
A többi pártról azért nem teszek említést, mert azok megpróbálnak egymással együttműködve fellépni a választásokon jó szándékkal, de minimális eséllyel.
A rezsim leváltásának politikai feltételei tehát hiányoznak, gazdasági kényszerhelyzet pedig szerencsére nincs.
A magyar gazdaság ugyan nem rendelkezik mobilizálható tartalékokkal, versenyképessége és ezzel fejlődési esélyei pedig folyamatosan romlanak, de működőképességét közvetlen veszély nem fenyegeti. Külső erőforrások - elsősorban az EU támogatásai és a multik hazai befektetései - 2020-ig minden bizonnyal biztosítanak egy szerény fejlődési ütemet a magyar gazdaság számára, ami elég forrást adhat az esetleges elégedetlenségek leszereléséhez.
Rövidtávon a világgazdaságban sem látszanak olyan fenyegető krízis jelei, amelyek egy 2008-hoz hasonló pénzügyi és gazdasági kataklizmával fenyegetnék a világot.
Forradalmi helyzet pedig végképp nincs hazánkban, az elégedetlen tömegekben nincs elszántság arra, hogy az utcán kényszerítse ki a rezsim leváltását.

Természetesen nem lehet kizárni, hogy valamilyen, ma még nem ismert fejlemény a választásokig megváltoztatja a ma apatikus közhangulatot és a düh, vagy az elkeseredett tömeghangulat mobilizálja a ma még tétova választókat és proteszt szavazatokkal megbuktatják Orbánékat. Az ellenoldalon azonban nincs kormányképes erő, ráadásul a bukott rezsim minden eszközzel gátolni fogja az új kormány munkáját. A csalódás és a bukás be van kódolva egy ilyen forgatókönyvbe.

 Mind ezek miatt 2018-tól - egyelőre beláthatatlan ideig - folytatódni fog az Orbán rezsim uralma.
Ez a politika és hatalom gyakorlás az országot tartósan leszakadó pályán tartja abszolút és relatív értelemben egyaránt. Abszolút lemaradásunk növekedni fog a fejlett világhoz képest, relatív lemaradásunk pedig régiónk dinamikusan fejlődő országaihoz képest.
Az átalakuló EU perifériájára szorulunk, esetleg ki is válunk az unióból - de a stabilizálódó EU előnyeit semmiképp sem fogjuk élvezni.
Elszigetelődésünk erősödni fog, nemzetközi kapcsolataink tovább romlanak.
A rezsim uralkodásának előnyeit működtetői, kliensei és vazallusai fogják élvezni.
Tovább monopolizálják a hatalmi pozíciókat éppúgy, mint az elérhető erőforrásokat.
Ez a kisebbség boldogulni és gyarapodni fog, míg a társadalom többsége bizonytalan, sokak reménytelen helyzetben találják magukat, tömegek pedig a mindennapi nyomorral fognak küzdeni.
A magyar társadalom végletesen kettészakad. Bizalmatlanság, gyanakvás, sőt gyűlölködés uralja majd a hazai légkört.
Magyarország egy rosszkedvű, elöregedő, reménytelen nemzet képét fogja nyújtani.
Gyermekeink és unokáink számára két út marad: vagy alkalmazkodnak a rezsim szabályaihoz és felcsipegetik azokat a morzsákat, amit az uralkodó réteg nem tudott ellopni, esetleg megoszt velük, hogy pacifikálja őket, vagy kivándorolnak a világ élhetőbb országaiba.
Megalkuvásra épülő kompromisszumokkal persze ezt a rezsimet is túl lehet élni, miként a XX. században a Horthy rezsimet és a Kádár korszakot is túlélte ez az ország - csak éppen megroppant hite, gerince és önbecsülése.
A saját korosztályunk fájdalom már nem fogja megérni a békés, nyugodt, konszolidált fejlődés egyszer majd minden bizonnyal bekövetkező új korszakát.
Sajnálom, hogy nem tudtam optimistább jövőt felvázolni, de a rideg valóság nagy fegyelmező erő.

Budapest, 2017 október 17.