ANNE APPLEBAUM

Napjainkban az olyan vezetőket, mint Donald Trump, Orbán Viktor, Nigel Farage, Marine Le Pen és Jaroslaw Kaczynski gyakran szélsőjobboldalinak, ultra-jobboldalinak nevezik. Pedig ezek neo-bolsevikek, nagyon kevés közük van ahhoz a jobboldalhoz, amely a második világháború után része volt az európai politikának. Nincs közül a létező kommunista pártokhoz. A kontinentális Európában megvetik a kereszténydemokráciát, amelynek politikai bázisa a templomokban volt és vissza akarta hozni az erkölcsiséget a második világháború rémálma után. Semmi közük sincs az angolszász konzervativizmushoz, amely a szabadpiacot, a szabad beszédet szorgalmazta, de Burke „kis-konzervatizmusához" sincs közük. Az ír politikus a liberális konzervativizmus atyja, amely szkeptikusan tekint a haladásra, gyanakszik a radikalizmus minden formájára és hisz az értékek és intézmények megőrzésének fontosságában. Teljesen minden, hogy kicsodák ők: német vagy dán kereszténydemokraták, brit toryk, amerikai republikánusok, kelet-európai ex-disszidensek, francia gaulle-isták – a háború utáni nyugati konzervatívok mind elkötelezettek voltak a demokrácia, a vallási türelem, a gazdasági integráció és a nyugati szövetségi rendszer mellett.

Velük ellentétben az új jobboldal, a szélső jobboldal neo-bolsevikjei nem akarják megőrizni azt, ami van. Ők nem Burke követői, hanem fel akarják borogatni a létező intézményeket. Ezen intézmények helyett hamis és félrevezető víziókat vázolnak fel a jövőről, éppúgy, ahogy annak idején Lenin és Trockij tette. Olyan világot vázolnak fel, amelyekben etnikailag és fajilag tiszta nemzetek élnek, régi típusú vállalatok működnek, a férfiak és nők viszonyát a hagyományos hierarchia határozza meg, a határok pedig áthatolhatatlanok. Ellenségeik a homoszexuálisok, a faji és vallási kisebbségek, az emberi jogok hirdetői, a média és a bíróságok. Gyakran nem igazi keresztények, de cinikusan úgy használják a „keresztény” szót, mint valamiféle törzsi önmeghatározást, s annak módját, hogy megkülönböztessék magukat ellenségeiktől. Ők keresztények, akik a muszlimok ellen harcolna, vagy a „liberálisok” ellen, ha éppen nincsenek kéznél muszlimok.

Elképesztő módon elsajátították Lenintől azt, hogy kérlelhetetlenül elutasította a kompromisszumot, antidemokratikus módon egyes társadalmi csoportokat a többi fölé emelt, és hogy gyűlölködve támadt az „illegitim” ellenzékre.

A lengyel Jog és Igazság Pártja, ez a hatalmon lévő illiberális nacionalista párt a honfitársait két csoportra osztja „jó lengyelekre” és a „legrosszabb fajta lengyelekre”. Trump „igaz” amerikaiakról beszél, s megkülönbözteti őket az „elittől”. Stephen Miller, Trump sekrestyése és beszédírója nemrég a kozmopolita szót használta (ebben a szó összetételben: „gyökértelen kozmopoliták”), ami a jó sztálinista meghatározása a zsidónak.

Aztán ott van ez a jól ismert kifejezés „a nép”. Ennek a szónak misztikus használata éppen olyan, mint a „tömegeké” volt, Trockij szónoklataiban. Ez a „nép” emlékeztet a „proletárra”, amelynek diktatúrája az ősi marxizmus szerint uralni fogja a földet.

Elődeikhez hasonlóan az új bolsevikok hazugok. Trump annyit hazudozik, hogy lehetetlenség hazugságait egyenként megcáfolni. De nincs egyedül. A lengyel Jog és Igazság pártja azt állítja, hogy támadásai a lengyel alkotmány ellen csupán „bírósági reformok”. Orbán elrejtette az orosz beruházással épülő atomerőmű valószínűleg korrupt részleteit. Ez nem véletlen. Mint ahogy az sem, hogy ezek a neo-bolsevikok létrehozták a saját alternatív médiájukat, amely online kezdődött és behatolt a fősodorba. Hamis információkra, gyűlölet kampányokra, rasszista viccekre, az ellenfelek lejáratására specializálódtak.(A régi bolsevikok ezt propagandának nevezték és briliánsan művelték). Ebben rohadt világban minden megengedett a „nép” nevében és a „nép ellenségei” ellen.

Mi a leckéje az elmúlt száz évnek? Emlékezzünk, 1917 elején, az orosz forradalom előestéjén a bolsevikokat a világ összeesküvőknek, fantasztáknak tartotta. De a végén ők irányították Oroszországot.

Az extrém figurákat, a szélsőséges mozgalmakat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha az uralkodó réteg elég korrupt, az emberek elég haragosak, a szélsőségesek benyomulnak a központba mindenütt, ahol erre nem is számítanak. Aztán évtizedekig tart, amíg a kár korrigálható. Túl sokszor megdöbbentünk ezen. Képzeletünket ki kell terjesztenünk, hogy szörnyeket és szörnyűségeket képzeljünk el. Nem vagyunk erre megfelelően felkészülve.

Anne Applebaum  amerikai történész és újságíró, a Washington Post és a Slate rendszeres cikkírója